A szabadnap egy tök szuper dolog. Ajánlom mindenkinek, akinek gyerkőce van, és házasságban él.

Az a helyzet, hogy én egy anyatigris vagyok, de szó szerint. Azt szeretem, ha a gyerkőc velem van, nem szívesen bízom másra, legalábbis nem ott alvósan. Az első alkalom, amikor a nagyszülők felügyeletére bíztuk, nem éppen úgy sült el, ahogy terveztük. Persze ez nem a nagyszülők hibája volt, hiszen a gyermekünk már akkor is epilepsziás volt és sajnos belázasodott. A végén a nyíregyházi kórház intenzív osztályán kötöttünk ki.

Ezek után persze nem volt meglepő, hogy csaknem egy év telt el, mire ismét elvihették egy éjszakára  Petit. Nem a nagyszülőket akartam, akartuk így "büntetni", egyszerűen nem akartam, akartuk, hogy elvigyék. Persze sokat vigyáztak rá, de este mindig velünk aludt.

Aztán megtört ez a jég, és oly annyira, hogy idén már szinte heti rendszerességűvé vált, hogy egy-két napra a nagyiéknál alszik. Ez neki is jó, hiszen Ők elhalmozzák a szeretetükkel és persze nekünk is, mert ilyenkor van időnk a gyerkőcön kívül egymással is foglalkozni. Na, persze sok idő telt el, mire mára már így gondolom. Eleinte szinte szenvedtem, hogy miért nincs velünk, miért nem hozták haza...stb. Azonban már megtanultam értékelni, és hasznosan, kellemesen eltölteni ezt az időt.

A mai nap minden eddigi szabadnapot felülmúlóan élvezetes és szuper jó volt!!! (Leszámítva, hogy reggel fél nyolckor azzal ébresztettek, hogy az utcán éjszakázó autónkba belementek és a hátsó lökhárítót összecsikarták:(, de ez egy hosszú story, ebbe inkább nem kezdek bele.)

A kis incidenst követően a férjem reggelit készített, hagymás-kolbászos rántotta személyében, míg én átszaladtam a kisboltba egy csomag kávéért. Megreggeliztünk, kávéztunk, egyszóval elindult a napunk, ahogy általában szokott. Csak most gyerkőc nélkül!!! Így tehát szombat lévén, simán belefért a napba, hogy reggeli után visszabújjunk az ágyba és élvezzük egymás társaságát. :) Hú, hát ez nem semmi volt!!!!!

Gyönyörű napsütéses meleg napunknak köszönhetően, az ágyból való kikászálódást követően én úgy döntöttem, hogy leszedem a függönyöket és energiával telve megtakarítottam valamennyi ablakot, a férjem pedig kertészkedett. Kora délután közösen ebédet főztünk, majd felhívtuk a fiunkat, hogy nem-e akar hazajönni. Közölte az apjával, hogy nem akar hazajönni. Ez a véleménye a velem való beszélgetést követően kicsit megváltozott, de végül a nagypapával úgy egyeztünk meg, hogy ha számunkra nem muszáj, akkor ma nem jönnének haza, mert holnap úgyis erre visz az útjuk, és holnap reggelre itt lesznek. Hát úgy döntöttünk, ha a gyerek jól érzi magát, had maradjon.

A jó időnek köszönhetően úgy döntöttünk, hogy pokrócot viszünk az udvarra és kifekszünk, csodálatos volt:)

A késő délutánt,estét pedig 21. századi módon a Fórumban töltöttük és boltról boltra járkálva nézelődtünk, hogy melyikőnknek mit lenne kedve venni. Én közel 100 ezer Ft-ot költöttem el "álom Ft-ban", a férjem pedig 189 ezer Ft-ot. Nagyon jó muri volt ez a képzeletbeli vásárlás. A mai napon a férjem mindent " megengedett" megvenni, így közösen álmodoztunk, hogy melyikőnk mit venne:) Nagyon tetszett az "álom Ft-ok" költése, de a végén sajnos fel kellett ébredni:( Na sebaj, de nagyon jól éreztük magunkat.

Este juhtúrós puliszkát készítettük újhagymával, gombával és kolbásszal. A desszert bögrés, csokis süti volt és muskotályos fehérbor. Na ezek aztán végképp megkoronázták a napot!

Már mindketten nagyon várjuk haza Petit!!!!!!!, de tapasztalatból mondom az olyan anyukák számára, akik úgy féltik a gyerkőcüket, mint én, hogy néha jót tesz nemcsak a házasságnak, a gyerkőccel való viszonynak is, ha ilyen szabadnapok vannak:)

Nem vagyunk egy locsolkodós család... Ennek ellenére amióta a férjem ismerem, ez volt az első húsvét, amikor nem jártuk körbe ilyenkor a családot. Az elmúlt évek során is mindig úgy gondoltuk, hogy nem megyünk, de idén be is tartottuk. Olyannyira, hogy még a szomszédba sem mentek át a fiúk :)

Amíg nem volt gyerekünk, azért nem szeretett menni a férjem. Amióta megszületett, arra hivatkozik, hogy majd akkor lesz kedve, ha a fiunk már verset mond, és már tudja, hogy miért locsolkodunk. Vallásosnak vallom magam (a magam módján hiszek Istenben és abban, hogy ami velünk történik nem véletlenül történik...a Jó Isten tanítani akar nekünk, valami fontosat akar "mondani"), de ennek ellenére magam se tudom, hogy miért is van a locsolkodás, talán a feltámadás.... (szégyellem magam...:(, ígérem utána olvasok)

A fiam viszont megtanult egy szép locsolkódós verset, ami már nagyon ügyesen mond, persze a klasszikus:)

"Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni?"

Sajnos nem volt alkalma rajtam kívül senkinek sem elmondani. Nekem is a fürdőszobában, vízzuhataggal a kezében tette, de azért jó muri volt.

A férjem ugyanis hétfő délutánra úgy lerottyant, hogy lábra is alig tudott állni. A dereka becsípődött. Szerencsére és hála a flektornak és a voltarennek, mára már jobban van. :)

Talán sokan vannak, akik gyermekéről kiderül, hogy epilepsziás. Az ember elkezd lázasan kutatni a neten, hogy tanácsot kapjon, hogy olvasson valami hasznosat...nem tudom....hogy kapjon valamit...egy irányt, hogy merre menjen, kit keressen, ki segítsen....

2008 decembere óta tudjuk, hogy a fiunk epilepsziás, már 2009-ben is több rohamot megéltünk és 2010 februárjától augusztusig szinte napi szinten rohamoztunk, amíg a Vargha intézetre rá nem találtunk. Hálás köszönet újfent a számukra, illetve a módszer számára, ahogyan gyógyítanak.

Ha az orvosokat kell megítéljem. Le a kalappal kezelőorvosunk Dr. György Ilona előtt, aki azt hiszem mindent megtett és megtesz a mai napig is a gyermekünkért, hogy meggyógyulhasson. Idős orvosról beszélek, akinek szenvedélye a gyógyítás, és 70 fölött is igazán toppon van. Néha persze (mint minden szülőben) bennünk is kételyek voltak, akartuk tudni más orvosok véleményét is, különösen, hogy kilátástalannak láttuk a helyzetünket. Úgy éreztük, hogy tehetetlen az orvosunk, és nem tudja, mihez nyúljon már, hogy segíthessen.

Az elmúlt évek során a debreceni klinika mellett két budapesti kórházban jártunk neurológiai szakvéleményért. A kettő közül a Heim Pál Gyermekkórház Neurológai osztályát ajánlanám bárkinek, akinek hasonló problémái vannak. Be kellett jelentkeznünk és (számunkra meglepően rövid időn belül) 1 hét múlva már fogadtak is bennünket, ahol 24 órás video eeg-t készítettek. Emellett szemész orvos és pszichopedagógus is vizsgálta a gyermekünket. Dr. Kollár Katalin volt akkor az osztályvezető, és 4 orvos konzíliumából született szakorvosi vélemény.

A Heim Pálba nagyon körültekintőek voltak velünk és minden nap délelőtt és délután is volt vizit, amelyeken minden alkalommal úgy éreztem, hogy mi vagyunk a középpontban, nem úgy, mint máshol. Nem panaszként, mert minden kórházban jól bántak velünk, de itt különösen. (és a legfontosabb, egy fillért sem adtam egyik orvosnak se!!!!) A viziteken legalább 20 perc-fél órát ránk szántak, és a legvégén a főorvos legalább egy órát beszélt velem, hogy elmagyarázza a szakvéleményt és elmondja a véleményét.

Szóval összefoglalva a Hein Pált mindenképpen javasolnám! FONTOS!! E véleményemhez hozzá kell tegyem, hogy a kórház dolgozói nem kezelték hosszú távon a gyermekünket, mindössze 5 napot töltöttünk ott, a pozitív véleményem az ott töltött rövid idő alatt alakult ki.