tüdőgyulladás...

 2011.02.25. 22:38

Alig telt el két hét az előző betegség óta, most itt volt az újabb. Az előzőt olcsón megúsztuk, mert akkor a vitaminok és az immunerősítők elégnek bizonyultak a gyógyuláshoz. Most azonban...

Sajnos a hetünket ismét betegség árnyékolta be.

Múlt hét csütörtökön kezdődött a dolog, magas lázzal, amit szombat reggelig el sem tudtam mozdítani, hiába adtam 4 óránként a lázcsillapítót, hiába a hűtőfürdő és a vizes ruha, 39 fok alá nem ment a hője. Pénteken jártunk dokinál és azt mondta, mandulagyulladás, antibiotikum és sok tea, c vitamin. Így is tettem, de hétfőn még mindig lázas volt. Ugyan addigra már legalább ideig-óráig le tudtam húzni, de hát úgy gondoltam, hogy ez nem állapot, hogy ötödik napja lázas a gyerek. Visszavittem a „nagyszerű” háziorvosunkhoz, aki azt mondta, hogy tisztának hallja a tüdejét, menjek nyugodtan haza, itassam teával a gyereket, és adjam neki tovább az antibiotikumot. Igen ám, de délután 13 órára már 40 fokos láza volt. Akkor már a könnyeimmel küszködve imádkoztam a jó istenhez, hogy segítsen és most legyen velünk, hogy ne rohamozzon a gyerek (merthogy a magas láz nagy rizikó faktor a rohamok tekintetében). Szerencsére a hideg vizes ruha és a lázcsillapító kúp hatott és egy óra múlva már csak 38 fokos volt, és ekkor úgy döntöttem, elindulok vele a klinikára. Jobb oldali A típusos tüdőgyulladást állapítottak meg nála a hallgatózás és a tüdőröntgen alapján. Szóval befektettek a kórházba és a hetet ott is töltöttük.

Szerencsére most már jól van és roham nélkül úsztuk meg a dolgot. Hála a jó istennek és szerintem a varghának.

torokgyulladás

 2011.02.04. 12:34

Lázasan, betegen feszik az én kis drága Péterem. Tegnap felhívtak az oviból, hogy menjek a gyerekért, mert hőemelkedése van. Érte mentem, én nem láttam különösebben betegnek, azt leszámítva, hogy az orra teli volt és a tekintete bágyadtnak tűnt. Estére azonban 39 fokosra szökött fel a láza, és egész éjszaka méregettem, szinte végig lázas volt. Orvoshoz mentünk, de az orvos azt mondta, hogy nem komoly, ő még a helyemben nem adna antibiotikumot, de azért felírta. Hát..még várok, bár már ma is volt hőemelkedése, 37,7.

süti beállítások módosítása